Fenntartható utazás

Mount Everest alaptábor trekking, avagy harminchárom nap a Himalájában

2023 május 29-én 70 éve, hogy az első két ember, az új-zélandi származású méhész, Sir Edmund Hillary és a nepáli sherpa népcsoportba tartozó teherhordója, Tenzing Norgay feljutott a világ legmagasabb hegyének, a 8848 méter magas Mount Everest-nek a csúcsára. 2023 április elején én is útnak indultam nőként, egyedül, immár második alkalommal.

Mount Everest
A Mount Everest, a Lhotse és a Nuptse az 5550 méter magas Kala Patthar-hegy csúcsáról

Célom ezúttal is az volt, hogy túravezető, hordár, és túratárs nélkül, teljesen egyedül jussak el az 5364 méter magasan fekvő Mount Everest alaptáborhoz, az 5550 méter magas Kala Pathar-hegyre, és az 5364 méter magas Gokyo- hegyre úgy, hogy közben átvágok három, nagyjából 5400 méter magas hágón is. Míg előző gyalogtúrám során ugyanazt az útvonalat szerettem volna bejárni, amelyen a hegymászók ( Sir Edmund Hillary és Tenzing Norgay is) jártak az 1950-es években, addig ez alkalommal az ötezer méter fölötti látnivalókra és a hágókra koncentráltam. Mindemellett maradt arra is időm, hogy elgyalogoljak a Nepál és Tibet határán magasodó Cho Oyu lábához, és az Ama Dablam alaptáborba is.

Mount Everest alaptábor
A legtöbb trekkingelő célja, hogy eljussanak a Mount Everest alaptábor ikonikus kövéhez
Mount Everest alaptábor
A Mount Everest alaptábor színes sátrai a Khumbu gleccseren
Mount Everest alaptábor
A Mount Everest alaptábor
Mount Everest alaptábor
A Mount Everest-en eltűnt sherpák, hegymászók emlékhelye a Mount Everest alaptábor felé vezető úton
Mount Everest
Scott Fischer amerikai hegymászó emléke, aki a Mount Everest csúcsáról lefelé viharba keveredett 1996-ban
Mount Everest alaptábor trekking
Az 5400 méter magasan fekvő Cho La hágó egy lankásabb szakasza
Mount Everest alaptábor trekking
A gleccseren átvezető keskeny úton sem jobbra, sem balra nem szabadott lépni, nehogy elsüllyedjek a vastag hóban
Mount Everest alaptábor trekking
Az örök hó birodalma, a Cho La hágó gleccseren átívelő szakasza
Mount Everest alaptábor trekking
A 4800 méter magasan fekvő Gokyo-tó
Mount Everest alaptábor trekking
A Gokyo-tó „kicsit”magasabbról…
Mount Everest alaptárbor trekking
A Mount Everest és a Nuptse a Gokyo-hegy csúcsáról, 5364 méter magasból

Példámon keresztül szerettem volna megmutatni, hogyan boldogul egy átlagos képességekkel rendelkező nő hosszabb ideig szélsőséges körülmények között, úgy hogy közben kizárólag egyedül kell megbirkóznia a viszontagságos időjárással, az alacsony légnyomással, az oxigénhiányos levegővel, és a betegségekkel.

Aki szeretne ezen a környéken gyalogtúrázni, annak általában minden évben kétszer két hónap kínálkozik erre: április és május, valamint október és november. Ilyenkor a legjobbak a látási viszonyok, és ilyenkor a legkevesebb a csapadék. Az idei április vége, és a május azonban más volt, ugyanis elmaradt a tél. Ennek megfelelően sokat volt -6-12 fok között a hőmérséklet, ködös volt az idő, sokat fújt a szél, és esett a hó. Még májusban is! 4000 méterrel a tenger szintje fölött egyik pillanatról a másikra lett napos időből először sűrű köd, majd szakadó hóesés. Ilyenkor nemcsak a hirtelen megváltozott időjárással kellett küzdeni, hanem a rendkívül rossz látási viszonyokkal is, amelyek a tájékozódást nehezítették.

Ha téged is érdekel,

– hogyan lehet felkészülni egy ilyen túrára

– hogyan lehet egyedül kivitelezni

– milyen költségekkel kell számolni

– melyek voltak azok a tényezők, amelyek döntésekre kényszerítettek

– mi a motivációja egy ilyen gyalogtúrának

– melyek voltak a legnehezebb szakaszai

– milyen veszély leselkedik a magányos túrázóra,

vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy a gyalogtúra legapróbb részleteire, akkor

iratkozz fel a hírlevelemre!

Ha szeretnél többet tudni a Mount Everest alaptábor trekking részleteiről, akkor ne felejts el feliratkozni a hírlevelemre!
A feliratkozással hozzájárulsz ahhoz, hogy számodra hasznos tartalmakat és eDM-et küldjek.