A nő, aki az Ördöggel cimborált, zárt ajtókon át közlekedő, korhű ruhákba öltözött hölgyek, falakon mászó szürkeruhás szerzetesek, az angol parlament valaha élt legnépszerűtlenebb tagjának szelleme, jéghideg fuvallatok, no és persze a Halloween eredete
A „minden szentek estéje” vagy „all Hallow’s eve”, azaz a Halloween ünnep pogány hagyományokban gyökerezik, de ahhoz, hogy jobban megértsük, eredetét mégis csak a Bibliában kell keresni. A Szentírás szerint a Baál istent imádó izraeliták, pontosan emiatt, azaz a bálványimádat miatt kerültek az asszírok fogságába. Ők voltak azok, akiket Izrael házának tíz törzseként is emlegetnek, de az „elveszett tíz törzsként” is hivatkoznak rájuk. Egy nagyobb hullámuk a nyugat-Európában és a Brit szigeteken letelepedő kelta népként vált ismertté. De mégis mi köze mindennek a Halloweeen-hez?
Úgy tartják, hogy október utolsó napján elvékonyodik a választóvonal az élők és a holtak világa között. Az eltávozott lelkek ezen az éjszakán megpróbálnak visszatérni az élők világába. Addig barangolnak, amíg meg nem találják egykori lakhelyüket. A kelták ezen az éjszakán ijesztő jelmezeket öltöttek magukra, hogy megtévesszék és békén hagyják őket az eltávozott lelkek. Házaikban még a tüzet is eloltották, hogy a meleg tűzhely ne vonzza az otthonaikat kereső szellemeket. Október utolsó napja a nyár halálának napja is. Ez alkalomból tüzeket gyújtottak a szabad ég alatt ( angolul bone fires), valamint áldozatokat mutattak be. Egy 1977-es National Geographic magazin szerint Halloween éjjele a rettenet és a veszély éjszakájaként került be a köztudatba. Ezen az éjszakán, vagy más néven Samhain éjszakáján áldozták fel ugyanis az elsőszülött gyermekeket.
„Trick or treat?”
A Baál-imádó kelták emberáldozatot mutattak be vérszomjas istenüknek. Leggyakrabban gyermekeket áldoztak fel, de nem riadtak vissza férfiak és nők vérének kioltásától sem. Egyesek szerint erre a kegyetlen rítusra vezethető vissza a Halloween éjszakáján csoportokba verődő gyerekek „Trick or treat-et” követelő, ártatlannak tűnő játéka is. David J. Meyer Halloween and the Forces of Darkness című könyve szerint a druida klánok, azaz a kelta papok ezen az éjszakán egészen belemerültek kegyetlenkedéseikbe. Miután megöltek egy rabszolgát, a bal bokájára kötelet kötöttek, majd fáklyát gyújtottak, és csoportokba verődve addig mentek, amíg egy hajlékot vagy települést nem találtak, ahol „trick or treat”-et kezdtek kiabálni. Ha ösztöneik kielégítésére a ház egyetlen nőt sem tudott a rendelkezésükre bocsátani, akkor a magukkal vonszolt halott rabszolga vérével hatalmas hatágú csillagokat, azaz hexagramokat festettek a házak ajtóira vagy falaira. A druidák hite szerint “A [falra festett] hexagram magához vonzotta a démoni seregeket, akik aztán megszállták a házat azzal a céllal, hogy annak lakóit vagy az őrületbe kergessék, vagy halálra rémítsék.” (“America’s Occult Holidays”, 20. o.).
Miért a faragott tök, azaz a ”Jack O” Lantern” lett a Halloween jelképe?
Ha a helyiek eleget tudtak tenni a fáklyás csoportok követeléseinek, azaz a ház asszonyainak kiszolgáltatása által megfelelő bánásmódban részesítették őket, akkor a druidák együttműködésükért cserébe egy emberarc formájára kivájt tököt helyeztek a házuk elé, amelybe emberi faggyúból készült gyertyát gyújtottak azzal a céllal, hogy távol tartsa tőlük a gonosz szellemeket.
Most, hogy már tudjuk, mi is áll valójában a mára már bolondozássá szelídült Halloween hátterében, nem kell csodálkoznunk azon sem, hogy Nagy-Britanniában lépten-nyomon paranormális jelenségeknek lehetünk tanúi. A legkézenfekvőbb talán, ha első körben egy általam elég jól ismert nyugodt kelet-angliai kisváros paranormális jelenségeivel kezdem. Az Orwell-folyó partján fekvő, Győr nagyságú település az angliai Suffolk megye székhelye. Még ha a városról kevesen is hallottak, a folyó neve sokak számára ismerősen csenghet, hiszen az Indiában született világhírű író, zseniális elme, az Állatfarm, a Burmai napok, az 1984, a Csavargóként Páizsban, Londonban- hogy csak a legjobb regényeit említsem- írója, az Eric Blair néven született későbbi Geroge Orwell az itt hömpölygő folyóról adta magának az írói álnevet.
No, de kanyarodjunk vissza a paranormális jelenségekhez! Ha hiszünk benne, ha nem, a látható világon kívüli lények lépten-nyomon megpróbálnak kapcsolatba lépni velünk. Magyarországon – elhunyt szeretteim kivételével – nem találkoztam olyan lényekkel, akik a túlvilágról üzenni akartak volna, vagy csak tudatni, hogy léteznek, Suffolk-ban azonban nem egyszer magam is tanúja voltam paranormális jelenségnek. Az ódon, több generációt kiszolgált épületek falain függő, méretes portrék, melyeket feltehetőleg direkt úgy festettek, hogy szemmel tudják tartani azt, aki az épületben tartózkodik, szinte említésre sem méltó. Az viszont már sokkal inkább elgondolkodtató, hogy vajon miért van az, hogy bizonyos házakban valakinek a halálát követően szinte egyetlen helyiségben sem érzi magát komfortosan az ember. Kelet-Angliát először bentlakásos gondozóként állt csak módomban felfedezni, és mondanom sem kell, azonnal bedobtak a mély vízbe. A suffolk-i Lindsey egyik takaros házába kerültem egy kilencvenhárom éves bácsihoz, aki három héttel az érkezésem előtt veszíttette el a felségét. Azt már az első percben éreztem, ahogy beléptem a házba, hogy ott valami nincs rendben, de még magamnak sem tudtam megfogalmazni, mi lehet az, ami annyira zavar. Ahogy benyitottam a különböző helyiségek ajtaján, kivétel nélkül mindegyikben több tucatnyi eltérő méretű és formájú plüssmackó nézett velem farkasszemet. Gondolom, nem nehéz elképzelni, milyen érzés az, amikor nyolcvanöt játékmackó szeme – merthogy megszámoltam őket – figyeli minden lépésedet. Véleményem szerint már ennyi is elég lett volna ahhoz, hogy az épület ideális helyszínné váljon egy több részes horrorfilm forgatásához. A java azonban még csak ez után következett. A bácsi pillanatok alatt megkedvelt, aminek napjában többször is hangot adott. Ez valószínű a néni szelleme számára is – aki feltehetőleg még ott bolyongott a falak között – nyilvánvaló volt, mert ettől kezdve sehol nem találtam a helyemet. A számomra kijelölt szobában egyáltalán nem tudtam megmaradni, ellenben próbáltam aludni a nappaliban, egy közepes méretű emeleti szobában, de végül a legkisebb szobában, az „irattárban” kötöttem ki. Miután a bácsi lefeküdt aludni, én rendszerint még olvasgattam vagy kötögettem egy kicsit ebben a helyiségben. Egyik este azonban, ahogy kötöttem, minden előzmény nélkül, nagyon lassan leoltódott a villany. Néhány másodpercig a sötétben ültem, és amikor rászántam magam, hogy odamegyek a kapcsolóhoz, akkor ugyanolyan lassan, ahogy elsötétedett, újra világos lett a szobában. Néhány nap múlva – egy néhány lelkes településen igazi kincsnek számító – Labello-m tűnt el úgy, hogy soha többé nem láttam viszont, pedig határozottan emlékszem, hogy az asztal közepén hagytam, mielőtt kimentem a szobából. Többször is átkutattam mindent, de végül sehol nem találtam. Ezt követően is volt még néhány olyan eset, amikor teljesen nyilvánvaló volt számomra, hogy paranormális jelenségnek vagyok tanúja, de már így is nagyon hosszúra nyújtottam a témát, ezekről talán majd inkább máskor.
A kísértet járta helyeknek Suffolk-ban is komoly szakirodalmuk van. Nem is csoda, hiszen szinte alig van a megyének olyan pontja, ahol ne regisztráltak volna paranormális jelenséget. Mivel engem is felettébb izgat a téma, ezért ellátogattam néhány ilyen helyre.
Akhenam – templom
Az Ipswich-től négy mérföldre lévő, alig néhány házból álló Akhenam falucska temploma, a Szűz Mária-templom a paranormális jelenségekkel foglalkozó szakemberek tucatjait vonzza az ország legkülönbözőbb pontjairól. De ne szaladjunk annyira előre! Mindenekelőtt érdemes említést tenni a néhány száz éves épület és közvetlen környéke történelmi jelentőségéről. A templom udvarán lévő temetőben nyugszik ugyanis Sir Edward Waldegrave I. Mária királynő, ismertebb nevén Véres Mária főtanácsosa. De van itt még valami. Ennek a helynek köszönheti az Egyesült Királyság, hogy a XIX. században királyság szerte módosították a temetkezési törvényt. Az 1800-as évek végén ugyanis meghalt egy két éves kisfiú, Joseph Ramsey. Az ártatlan csöppséget nem keresztelték meg, ezért a templom lelkésze nem engedte, hogy a temetőbe temessék. A lelkész akaratának látszólag engedelmeskedtek ugyan, így a fiút a templom udvarán kívül helyezték örök nyugalomra, de az érintettek végül mégsem hagyták annyiban. Az eset következtében kibontakozó botrány hatására a szigetország arra kényszerült, hogy megváltoztassák az ország temetkezéssel kapcsolatos törvényét.
A paranormális jelenségek kutatói azonban nem emiatt látogatják a helyet előszeretettel. Azt már csak kevesen tudják, hogy Véres Mária főtanácsosának, a halálában megalázott kétéves gyermeknek és a falucska itt nyugvó lakóinak magával az Ördöggel kell osztozni a temetőn. A legenda szerint az Ördög a temető egyik megrongálódott kriptája alatt fekszik. Ahhoz, hogy a Sátánt mély álmából felébresszük, mindössze annyit kell tennünk, hogy tizenháromszor körbejárjuk a templomot az óramutató járásával ellentétes irányban. A beszámolók alapján kijelenthető, hogy ez még senkinek nem sikerült, azonban megannyi paranormális jelenséget tapasztaltak már itt. Volt, hogy a templom haragja kezdett el véletlenszerűen, magától kongatni, de láttak már kísértetet is az egyik ablakban, vagy egyszerűen csak a templom körüli tér energiája változott meg hirtelen, melyet a semmiből támadt jeges fuvallatként írtak le.
Christchurch Manson
Az ötszáz éves épület, amely a Tudorok idejére datálható már egy jó ideje a nagyközönség számára is kitárta kapuit. A vonzó főúri kastély falai között, amelyek amellett, hogy értékes bútorokat, kerámiákat és képeket rejtenek, nem kizárt, hogy akár paranormális jelenségeknek is tanúi lehetünk. 1995-ben még a helyi újság is írt erről. A nem emberi lények lépései alatt nyikorgó ütött-kopott padlóról, a levegőben szálló könyvekről, mozgó bútorokról, valamint a falakon csúszkáló festményekről beszéltek az újság riporterének a ma már múzeumként funkcionáló fél évezredes épület biztonsági őrei. Az újságcikk alapján úgy tűnt, hogy a ház szellemei a látogatókat sem kímélik. Valaki a lányával járt itt, amikor hirtelen egy fehér Viktória korabeli kosztümbe öltözött, kalapos nőalak suhant el mellettük, aki egy üvegajtón keresztül távozott úgy, hogy az ajtó zárva volt. Az már csak adalék a történethez, hogy amikor a nem evilági alak elvonult mellettük, hideg fuvallat csapta meg őket. A legenda szerint az épületben kétszáz évvel ezelőtt egy sajnálatos baleset történt. Az egyik szolgálólány állapotos lett a kastély urától. Hogy a nemkívánatos terhesség ki ne derüljön, valaki lelökte az egyik lépcsőn és meghalt. A helyiek úgy tartják, ha a legenda igaz, akkor egyáltalán nem kell csodálkozni azon, hogy az épületben paranormális jelenségek tapasztalhatók.
Van azonban egy másik, egy vidámabb történet is, ami ugyancsak a Christchurch Manson-hoz köthető. Közvetlenül azelőtt, hogy megnyitották volna a múzeumot, az épület a Fonnereau család birtokában volt. Az egyik szolgálólánynak az első emeleten akadt dolga. Ahogy befordult a folyosón, egy számára ismeretlen fiatal nőt és egy kislányt pillantott meg, akik kezüket egymásba fonva, boldogan táncoltak. A nő is és a kislány is a korábbi korokra jellemző ruhát viseltek, és nem tartoztak a családtagok közé. Az eset ezt követően többször is megismétlődött. Amikor a ház urainak említést tett arról, amit látott, a szemük sem rebbent, úgy viselkedtek, mintha mi sem lenne természetesebb annál, hogy szellemlényekkel élnek egy fedél alatt.
The Woolpack
Ki gondolná, hogy ezen a csinos kis kocsmán, amelyet egyben Ipswich legrégebbi vendéglátóipari-egységeként tartanak számon, több szellem is osztozik. Kétségkívül a XVI. században élt George Vernon, azaz Vernon admirális – becenevén Grog – volt a legnépszerűtlenebb. Az angol parlament egykori tagja életében sem örvendett nagy népszerűségnek, ugyanis a haditengerészek egészségének védelme érdekében legalizáltatta a rum vizezését, amely érthető módon a haditengerészek nemtetszését váltotta ki. Vernon admirális szelleme azonban csak egy a Gyapjúzsák nevet viselő kocsma szellemei közül. Rajta kívül még két másik férfi szelleme is kísért itt. Egy spiritiszta látó szerint ezek egymáshoz vannak kapcsolva. Egyikük egy szürke alak, aki úgy mászik a falakon, mint egy pók. Róla azt tartják, hogy egy olyan szerzetes volt, aki egykor egy gyóntatófülkében bujkált az üldöztetések elől, a másik pedig egy tengerész, aki a szóbeszéd szerint a szerzetes segítője volt.
A Szent István út sarkán lévő ház
Ipswich legrégebbi háza több mint háromszázötven éves, és a város szívében, a Szent István út sarkán épült. Egy különös ügy kapcsán, 1997 tavaszán még a helyi újságban, azaz az Ipswich Star-ban is szerepelt. Az épületet ekkor már régóta kereskedelmi célokra használták, és épp gazdát cserélt, amikor paranormális jelenségek sorozatára lettek figyelmesek a házban működő üzlet dolgozói. Az első az volt, amikor észrevették, hogy a kirakatot Valentin-nap valamint Anyák napja előtti estéről másnap virradóra egy ismeretlen kéz átrendezte. Csak az alkalmazottaknak volt kulcsa az üzlethez, ők pedig értetlenül álltak a különös eset előtt. Ekkor azonban még ők sem sejtették, hogy mindez csak a kezdete a furcsaságok sorozatának. Nem sokkal később az egyik alkalmazottnak valami miatt le kellett menni az üzlet alatt lévő pincébe, és amikor szeretett volna visszajönni onnan, az ajtót alig tudta kinyitni. Teljes testével neki kellett feszülnie ahhoz, hogy ki tudja nyitni, pedig a zárral semmi probléma nem volt. A polcokról tárgyak estek le véletlenszerűen, valamint „vándoroltak” nyomot hagyva a poros felületen. Coca-Cola, parkolójegy és egyéb tárgyak tűntek el úgy, hogy mindent tűvé tettek értük, de mindhiába. És egyszer csak hopp, egy csapásra előkerültek a semmiből. És ha mindez nem adott volna elég aggodalomra okot, akkor az, ami ezek után történt, mindenképp elgondolkodtató. Az egyik alkalmazottnak ismét a bolt alatti pincében volt dolga, amikor valaki hirtelen megrángatta a pulóvere ujját. Ezzel egy időben különös, hideg fuvallat csapta meg. Mivel azt gondolta, hogy csakis a kollégája lehetett az, aki szórakozik vele, rámordult, hogy „hagyj békén, nem látod, hogy milyen elfoglalt vagyok?”. Akkor ijedt meg igazán, amikor néhány másodperc múlva feltűnt neki, hogy rajta kívül senki nem volt a helyiségben. Az Ipswich Star újságírója megpróbált utánajárni az egésznek, és azt találta, hogy a XVII. században egy Mary Lakeland nevű nő lakott ebben a házban, akit 1645 -ben boszorkányság vádjával halálraítéltek. A nő halála előtt beismerte, hogy annak ellenére, hogy hosszú ideig a vallások professzora volt, húsz évig boszorkányként tevékenykedett és ennek megfelelően magával az Ördöggel kötött szövetséget. A tőle kapott eszközöket pedig többek között a férjétől való megszabadulásra használta.
The Buttermarket
A régi vajpiac helyén álló modern bevásárlóközpontról senki nem gondolná, hogy Ipswich egyik legkísértetisesebb helye. A hatalmas épület egy anglo-szaxon temetőre épült, éppen ezért nem csoda, hogy annyi lélek bolyong még ma is ezen a helyen. Biztonsági kamerák megannyi emberalakra emlékeztető árnyat rögzítettek, melyek jelenlétére senki nem tudott logikus magyarázatot adni. Ha a vészkijáraton keresztül hagyjuk el az épületet, egy szűk sikátorba érünk, melyről már többen is állították, hogy egy férfi kísértet szaladt feléjük, aki eltűnt, mielőtt a közvetlen közelükbe ért volna.
Szent István-templom
A bevásárlóközponttal szemben lévő Szent István-templomban, amely ma már Ipswich-i Turista Információs Központként működik, két idős nő szelleme lakik, akiket csak „orgonistákként” emlegetnek a helyiek, ugyanis az orgona helyén szoktak feltűnni időnként. Azt tartják róluk, hogy a templom egykori őrei lehettek.
Felhasznált irodalom:
Betty Puttick: Ghosts of Suffolk
David J. Meyer: Halloween and the Forces of Darkness
East Anglian Daily Times
Ipswich Star
National Geographic.1977, Május, 625-626. o.