Budapestről induló gépünk késő este ékezett meg a bergamo-i reptérre, ezért igyekeznünk kellett, hogy este 11-ig be tudjunk jelentkezni a város egyetlen olyan elfogadható árkategóriájú szállására, amely a késő esti bejelentkezést is engedélyezte.
Az 1-es busz, amely a városközpontot köti össze a reptérrel, épp a reptér bejárata előtt várakozott, így azonnal fel tudtunk ugrani rá. Aprópénzzel persze nem készültünk, így talán mondanom sem kell, hogy esélyünk sem volt arra, hogy jegyhez jussunk a buszon elhelyezett jegykiadó automatákból. Vállalva a blicceléssel járó következményeket, egészen a Porta Nuova megállóig utaztunk, azaz Bergamo vasútállomásáig. Innen gyalog mentünk tovább, ugyanis szombaton késő este már egyáltalán nem jártak a helyi járatok. Miközben a sötét utcákon bolyongtunk, időnként megkérdeztünk egy-egy járókelőt a helyes irányt illetően. Így történt, hogy véletlenül egy olyan bártulajdonosba botlottunk, aki éppen akkor zárta be a bárja ajtaját. Miután hosszan elmagyarázta, merre menjünk tovább, gondolt egyet és azt mondta, ha tudunk várni tíz percet, elvisz minket a szállásunkhoz, hiszen úgyis a környéken lakik. Micsoda szerencse! A bártulajdonosnak köszönhetően nagyjából húsz percen belül már el is foglalhattuk a szobánkat. A szállás az óváros közelében volt, így a teraszunkról is kitűnően lehetett látni a város fényeit.
Mivel úgy döntöttünk, hogy inkább a szállás kínálta svédasztalt élvezzük egy kicsit tovább ahelyett, hogy korán keljünk, és az óvárosban barangoljunk a csomagjainkkal, ezért a bergamo-i városnézést néhány nappal későbbre halasztottuk. A bőséges reggelit követően a helyi járattal először az óváros kapujáig mentünk, majd pedig a pályaudvar felé vettük az irányt. Itt felszálltunk az egyik Verona felé induló vonatra, és nagyjából két óra múlva már „a szerelmesek városában” is voltunk. Szobánkat itt is pillanatok alatt sikerült elfoglalni, és miután szusszantunk egyet, elindultunk a legfontosabb látnivalók felderítésére. Szerencsénkre az Aréna közelében sikerült szállást foglalni, ezért viszonylag gyorsan megtaláltuk a monumentális Castelvechio-t, a Piazza Erbe-t, Romeo és Júlia házát, a dómot, valamint néhány jelentősebb templomot, de hamar kiderült az is, hogy Júlia sírja valamint Verona hatalmas temetője is csak egy ugrásra van a szállásunktól.
Hétfőn nemcsak Magyarországon, hanem Olaszországban is zárva tart a legtöbb állami fenntartású múzeum, így ezen a napon a Castelvechio lenyűgöző termeiről, valamint Shakespeare híres drámájának feltételezett helyszíneiről kénytelenek voltunk lemondani, cserében a város összes jelentősebb templomába sikerült bejutnunk egyetlen kedvezményes jeggyel (4 templomba mindössze 6 euro volt a belépő). A Castelvechio-ba valamint Júlia házához és sírjához szintén 6 euro lett volna a jegy. A nap levezetéseként átsétáltunk az Adige folyó átíveleő Pietra-hídon (Ponte Pietra), majd felmentünk a Bar al Ponte teraszára, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a városra.
Kedden Verona maradék látnivalói mellett a Gonzagak-ról valamint Mantegna-ról híres Mantova lett volna a cél, de mivel péntekre már esőt mondtak, ezért inkább a Garda-tó felé vettük az irányt. A szállásról való kijelentkezés előtt elmentünk ahhoz a monostorhoz, ahol Júlia sírja található, majd sétáltunk egyet a temetőben, később pedig elindultunk Sirmione-be.
