Fenntartható utazás

Aki életében mindössze egyszer vette igénybe az utazási irodák szolgáltatásait, avagy mi kell ahhoz, hogy valaki egyedül is útra keljen?

Mindenkinek van története még akkor is, ha azt gondoljuk, mi vagyunk a kivételek. Pusztán egy átforgolódott éjszaka kellett ahhoz, hogy világosan lássam, az enyém hol kezdődött. Kezdő pedagógus lévén másodállás és az egyetem mellett kikapcsolódásként csupán egy-egy színházi előadást vagy mozit tudtam belepréselni a mindennapjaimba. Még hogy utazás! Mikor? Miből? Gondolni sem mertem rá egészen addig, amíg az igazgató nénink elő nem állt egy, az akkori élethelyzetemben egészen képtelennek tűnő ötlettel, mi szerint lenne egy péntektől vasárnapig tartó Észak-olaszországi buszos út, amelyen bárki részt vehet a tanárok közül, ráadásul olyan áron, amit kifejezetten ránk, akkor még extrán alulfizetett pedagógusokra szabtak. Egy rövid győzködést követően én is kötélnek álltam. Az útiterv ismertetése után a remény, hogy nemcsak a különleges adottságokkal rendelkező Velencét láthatom, hanem még a világhírű Uffizi Múzeumban is tehetek egy sétát, egészen felvillanyozott.

Velence, élet a csatornák partján
Velence, élet a csatornák mentén

Izgatottan vártam a péntek délutánt, amikor a buszunk végre kigördült az általános iskola parkolójából. Az utazási iroda által szervezett út azonban már akkor csalódást okozott, amikor megérkeztünk, a magamfajta tudatlan pedig persze, hogy rögtön a több évezredes múlttal rendelkező országot hibáztatta. Az október végi csípős éjszakák, a zárva tartó éttermek és a nyáron oly népszerű üdülőfalu kihalt utcái lehangolták a várakozásokkal teli, tapasztalatlan utazót. A hűvös, szeles tengerpart valamint a háborgó tenger pedig másnap reggel sem derített jobb kedvre. Nem húzom az időt azzal, hogy az utazás fennmaradó negyvennyolc óráját ecsetelem, legyen elég annyi, hogy bár eljutottunk Firenzébe, de az Uffizi Múzeumnak csak a bejáratáig engedett minket az idegenvezető. Velencében is csak a Rialto-ig kísérte kis csoportunkat, ezt követően pedig a Szent Márk tér irányát jelző táblára mutatott, majd annyit mondott, hogy délután négykor találkozunk ugyanitt.

Velence, Rialto
Velence, Rialto

Ha egyebet nem is tudtam meg ezen a rövid utazáson, azt mindenképp, hogy ezekre a helyekre egyszer érdemes lesz visszatérni. Következetésként pedig azt sikerült levonni, hogy az utazási irodákat ajánlatos nagy ívben elkerülni kivéve, ha utazás címén akarok megszabadulni a megtakarításaim jelentős részétől.

Mondanom sem kell, hogy az olaszországi utazást követően néhány évig nem vágytam sehova, azonban befejeztem az egyetemet, és adódott egy lehetőség, méghozzá a testvérem által, aki éppen a Sínai-félszigeten volt békefenntartó, hogy látogassunk el hozzá a kislányával. Éppen az utazás idejére esett volna a diplomaosztóm, ezért egy rövid ideig dilemmáztam azon, hogy mi legyen, végül az általam amúgy is feleslegesnek tartott külsőségek helyett az ígéretesnek tűnő kaland javára mozdult el a mérleg nyelve.

Rávalóm nem volt, ezért az utazás költségeit a testvérem előlegezte meg nekem, sőt a rendkívül sokszínű programról is ő gondoskodott. Autóval és hajóval jártuk körbe a hatalmas kiterjedésű országot a kétezres évek elején akkor, amikor még csak konvojokban közlekedhettek a turistákat szállító buszok a tengerparti üdülőhelyekről a gízai piramisokhoz.

Gízai piramisok
Gízai piramisok

Bár ezt a posztot nem Egyiptomnak szántam, azért legalább felsorolás szintjén hadd tegyek említést arról, hogy a kitűnő szervezésnek köszönhetően, milyen élményekben volt részem a három hetes út alatt. Kairó környékén kezdtünk, így már a nyaralás első napján a retinámba égethettem a világ egyik legnagyobb csodáját, a gigantikus méretű gízai piramisokat, ráadásul még a szakkarai lépcsős piramisokhoz is eljutottam. Másnap a fővárost próbáltuk meg utcáról-utcára felfedezni. Ennek köszönhetően szereztem tudomást Cairo legérdekesebb negyedéről, melyet a helyiek a „Holtak városa” névvel illetnek. Ezt követően Asszuánban folytattuk az utat, ahol hajóra szálltunk, és három napon át mást sem csináltunk csak a Nílus menti templomokat látogattuk, így alaposan megfigyelhettük azt is, hova jutott napjainkra a több évezredes múlttal rendelkező civilizáció. Hajónk végül Luxorban kötött ki, ahonnan egyenesen Sharm-el Sheikh-be mentünk. Ezen a helyen a Vörös-tenger festői élővilágában gyönyörködhettem nap-mint nap. Hogy ne legyen annyira „egyhangú” ez a része sem az utazásnak, ezért több helyre is csillagtúrát tettünk. Így jutottam el a 2285 méter magas Sínai-hegyre, egészen pontosan arra a helyre, ahol a hagyomány szerint Mózes megkapta Istentől a tízparancsolatot tartalmazó kőtáblákat. Ezen kívül még Izraelbe, Eilath-ba is átkocsikáztunk, csak azért, hogy ott is megmártózhassunk a Vörös-tengerben valamint a Holt-tengerben.

Vörös-tenger
A Vörös-tenger élővilága

Egy fiatal, a húszas évei elején járó ember számára ezek a megismételhetetlennek tűnő élmények akkora lökést adnak, hogy többé meg sem fordul a fejében, hogy még egyszer előre befizetett utazáson vegyen részt. Lehet, hogy macerásabb vagy több energiát igényel egy-egy utazás megszervezése egyénileg, és miután megvalósul, akkor is körültekintőbbnek kell lenni, mint egy hosszabb-rövidebb múlttal rendelkező utazási iroda által szervezett utazás során, de mindennek ellenére is megéri. Ha egyedül vagy néhány fős csoporttal utazunk, akkor a helyiek is sokkal közvetlenebbek velünk. Javasolhatnak olyan látnivalókat, melyeket vétek lenne kihagyni, jártunkban-keltünkben találhatunk nem mindennapi programokat, vagy olyan családiasabb éttermeket, amelyek a turisták lehúzása helyett az eredeti nemzeti ízek megismertetésére helyezik a hangsúlyt. Az egyénileg szervezett utazások során nagyobb eséllyel botlunk olyan rejtett gyöngyszemekbe, amelyek fölött a kiégett, motivációjukat vesztett idegenvezetők nagy valószínűséggel átsiklanának.

Olaszország, Velence
Velencei hangulatkép